Kihirdetésre került a biztosítási törvény átfogó módosítása

Biztosítási jog 2017. november 21.

A Magyar Közlöny 184. számában kihirdetésre került a biztosítási törvénynek elsősorban a biztosítási értékesítésről szóló 2016/97/EU irányelv (IDD) hazai átültetése érdekében elfogadott átfogó módosítása („Módosítás”).

A Módosítás - néhány kivétellel - 2018. február 23-án lép hatályba, és elsődleges célja az ügyfelek hatékonyabb védelme, az értékesítői tevékenység színvonalának emelése, és egységes követelmények érvényre juttatása a biztosítás értékesítésében.

A Módosítás egyik lényeges újdonsága, hogy egységes szabályozást kíván érvényre juttatni a biztosítási termékek értékesítésében, függetlenül attól, hogy az milyen csatornán keresztül (közvetlenül a biztosítótól, vagy közvetve egy közvetítőtől) történik. Ezért a Módosítás a korábbi, kizárólag a biztosításközvetítőkre vonatkozó szabályok helyett valamennyi biztosítási terméket értékesítő személyre (szervezetre) kiterjedő szabályokat állapít meg. Ez két alapvető, koncepcionális változást hoz. Egyfelől, a biztosítók (viszontbiztosítók) biztosítási szerződések értékesítése előtti, alatti és utáni tevékenységében részt vevő alkalmazottainak is rendelkezniük kell jó hírnévvel, és teljesíteniük kell a szakmai képzésre és továbbképzésre vonatkozó feltételeket. Másfelől, az értékesítési rendszer kiegészül a kiegészítő biztosításközvetítői tevékenységet végző személyek kategóriájával. Ez utóbbi személyekre a biztosításközvetítőkhöz, illetve viszontbiztosítás-közvetítőkre vonatkozó szabályokhoz képest könnyített szabályok fognak vonatkozni.

A visszaélésszerű értékesítések megelőzése érdekében a biztosítási termékek értékesítését minden esetben az igényeket és szükségleteket felmérő vizsgálatnak kell kísérnie az ügyfél által megadott információk alapján. A nem-életbiztosítási termékek esetén egységesített tartalmú és formájú, formalizált biztosítási termék-tájékoztató dokumentum kerül bevezetésre.

A Módosítás alapján megkülönböztetésre kerül a tanácsadással, illetve az a nélkül történő értékesítést. A tanácsadás speciális típusaként jelenik meg továbbá az alapos és személyre szabott elemzés alapján történő tanácsadás.

Mivel a biztosítási alapú befektetési termékeket gyakran a befektetési termékek lehetséges alternatívájaként ajánlják az ügyfelek számára, a Módosítás a biztosítási alapú befektetési (pl. unit-linked) termékek értékesítésére - az értékesítési feltételeinek egységesítése érdekében és a MiFID II mintájára – további kötelezettségeket állapít meg, melyek megszegése súlyos bírságkövetkezményekkel jár.

Jelentős technikai változás, hogy a szabályozás a jövőben többszintű lesz. Vagyis a biztosítási törvény mellett az EU Bizottság számos végrehajtási rendelete fogja szabályozni a biztosítási értékesítési tevékenység egyes részletkérdéseit. E rendeletek minden további tagállami aktus nélkül közvetlenül lesznek alkalmazandóak az EU egész területén, így Magyarországon is.

A Módosítás nem csak a biztosításértékesítés tekintetében hoz jelentős változást, hanem néhány egyéb, az értékesítési tevékenységhez közvetlenül nem kapcsolódó kérdésben is. Így például, gyakorlati igény nyomán a Módosítás megteremti az alkuszi állomány-átruházás törvényi kereteit.

Vissza a hírekhez