Határon átnyúló hitelbiztosítékok ingókon és követeléseken

Szerző: Dr. Gárdos Péter

letöltés

Jogtudományi Közlöny, 2010/3 162-164. o.

A legfőbb kérdések mindkét kötetben azonosak: milyen alaki-eljárási követelményeket támasztanak a vizsgált jogrendszerek a hitelbiztosíték létrejöttéhez és harmadik személyekkel szembeni hatályosságához, létezik-e nyilvántartása az adott hitelbiztosítéknak (ha igen, akkor az milyen funkciót tölt be, milyen információt tartalmaz és elektronikus-e), milyen elvek mentén határozható meg a tág értelemben vett hitelezők közötti prioritás, a vagyontárgyak milyen köre vonható be a finanszírozásba (jövőbeli követelések és dolgok szolgálhatnak-e hitelbiztosítékul). A szerzők szerint az e kérdésekre adott válaszok elszomorítóak. Több országban (így például Németországban vagy Hollandiában) nem létezik nyilvántartás az ingó dolgokon alapított hitelbiztosítékok számára. Ahol létezik is nyilvántartás, az szinte kivétel nélkül az ingatlan-nyilvántartás logikáján alapul, így a jogalkotó közhiteles nyilvántartást kíván létrehozni olyan javak tekintetében, ahol ez indokolatlan és ésszerűen nem is megvalósítható. Ugyancsak bírálják a szerzők, hogy a jogszabályok a prioritás szabályozása során rendszerint megelégednek az időbeli elsőbbség elvének (prior tempore potior iure) kimondásával, és az egyes prioritási konfliktusokat, így például az engedményes és a meghosszabbított tulajdonjog-fenntartás jogosultjának az érdekkonfliktusát a bírói gyakorlatnak kell megoldania.

A két kötetet haszonnal forgathatják a vizsgált országok hitelbiztosítéki jogával ismerkedni kívánó ügyvédek és kutatók egyaránt. A szerzőknek ugyanakkor nem palástoltan ennél több a céljuk: intézkedésre kívánják sarkallni az európai és a nemzeti jogalkotókat egyaránt. A szerzők álláspontja szerint ugyanis a vizsgálat eredménye egyértelmű: a nemzeti szabályozások jelentős mértékben eltérések, a jogalkotók indokolatlanul tesznek különbséget a zálogjog és a fiduciárius biztosítékok között, a jogszabályok nem kellően részletesek, így nem lehetséges a felmerülő problémák átgondolt, a jogpolitikai célokat kellően figyelembe vevő kezelése, ezért a bíróságokra marad, hogy esetről esetre próbálják kezelni a szabályozás hiányosságából és pontatlanságából eredően felmerülő problémákat. A szerzők szerint ezért az Európai Unió tagállamaiban szükség lenne a hitelbiztosítékokra vonatkozó szabályozás bizonyos mértékű harmonizálására vagy koordinálására. A jelenlegi különbözőség ugyanis akadályozza az ingó vagyon biztosítékként történő alkalmazását abban az esetben, ha fennáll annak a kockázata, hogy a vagyontárgyat másik országba viszik. A harmonizálás a nemzetközi magánjogi szabályok szintjén nem oldható meg, ezért az anyagi jogi szabályok összhangjának kialakítása lenne szükséges. Erre a szerzők két megoldást látnak: az Európai Biztosítéki Jog (European Security Right) bevezetését, amely a nemzeti jogokban létező hitelbiztosítéki szabályozást egészítené ki egy újabb, az Európai Unió tagállamaiban egységes tartalommal létrehozni kívánt hitelbiztosítékkal, vagy egy európai modellszabályozás kialakítását, amelyet a tagállami jogalkotó számára lehetne példaként állítani.

A változtatás iránya a szerzők szerint egyértelmű: az UNCITRAL által 2007-ben elfogadott hitelbiztosítéki jogalkotási útmutató egyértelműen a hitelbiztosítékok funkcionális szemlélete mellett tör lándzsát. E megközelítés szerint mindegy, hogy a felek a biztosítéknyújtás melyik módját választották, a biztosíték létrejöttére, a többi hitelezővel szembeni rangsorra, a kielégítésre, a felek jogaira és kötelezettségeire, a nyilvánosság kérdésére és a fizetésképtelenségre ugyanazok a szabályok lesznek irányadóak. Ezen az úton kívánt elindulni például Anglia is, és komoly viták eredményeként ezt az utat kívánta követni az új Polgári Törvénykönyv Szakértői Javaslata is. Kár, hogy a magyar jogalkotó végül nem ezt a megközelítést választotta, hanem továbbra is elismeri a fiduciárius hitelbiztosítékokat.

1 2 3
Következő oldal
Utolsó oldal

Cikkek

Cikkek