Előszó
Tavalyi karácsonyi füzetünket azzal kezdtük, hogy izgalmakban, eseményekben és kihívásokban gazdag évünk volt. Panaszra az idei évben sem lehetett okunk, hónapról hónapra jelentek meg a jogrendszert alapjaiban átalakító jogszabályok; és a jogalkotás lendületének csökkenése a közeljövőben sem várható. Az állandó változás közepette ez évben is folytatódott a polgári jogi kodifikáció. Nagy jogági kodifikáció megvalósításához konszolidált időszak az ideális. Az új Polgári Törvénykönyv Koncepciója ennek megfelelően rögzíti a következőket:
„A Magyarországon 1990 óta követett társadalompolitikai célkitűzések és
az azok megvalósítására elfogadott alkotmányos garanciák a mai fejlett
Európában, mindenekelőtt az Európai Unióban tömörült államokban elfogadott
társadalomképet, vagyis a szociális piacgazdaság társadalmi modelljét tekintik
mintának. Ezt a célkitűzést kell szolgálnia a megalkotandó Polgári
Törvénykönyvnek is. A Koncepció ezért abból indul ki, hogy az új Polgári
Törvénykönyvben egy szociális elemekkel átszőtt, alkotmányosan védett
piacgazdaság magánjogi feltételeit kell megteremteni. […] A piacgazdaság
társadalmi modellje a magánjogi szabályozásban mindenekelőtt a magántulajdon
teljes körű elismerését és védelmét jelenti. […] Ebből egyenesen következik a
tulajdonosok magánautonómiájának messzemenő elismerése a magánjogi
viszonyokban. […] A magánautonómia egyik legfontosabb következménye a
szerződési szabadság elve.” (Az új Polgári Törvénykönyv koncepciója,
elfogadva a 1003/2003.
(I. 25.) Korm. határozattal.)
Mai korunk nem nevezhető konszolidáltnak, ennek megfelelően
az új Ptk. kapcsán is van számos bizonytalanság. A szerződési jog általános
része, miközben a polgári jog talán legszínesebb, és a mindennapi munkánkat
legközvetlenebbül érintő területe, a kodifikációnak is az egyik legkiérleltebb,
legkevésbé vitatott anyaga. Ezért idei karácsonyi füzetünkben a szerződési jog
újdonságai közül mutatunk be néhányat, abban a reményben, hogy az itt írtak a
belátható jövőben hatályos joggá válnak.
Reméljük, e kiadványunkkal is hozzájárulunk ahhoz, hogy
barátaink és ügyfeleink folyamatosan figyelemmel kísérjék a kodifikáció
eredményeit.
Békés Karácsonyt és boldog Új Évet kívánunk!
Budapest, 2011. december
Gárdos,
Füredi, Mosonyi, Tomori
Ügyvédi Iroda
A teljes karácsonyi füzet letöltéséhez (PDF) kattintson ide.