Követelések és jogok az új Polgári Törvénykönyvben

Szerző: Dr. Gárdos Péter

letöltés

Gazdaság és Jog, 2008/7-8. 25-31. o.

Követelések és jogok az új Polgári Törvénykönyvben

Az alábbiakban azt vizsgáljuk, hogy az új Polgári Törvénykönyvnek az Országgyűléshez 2008. június 5-én benyújtott tervezete (a továbbiakban: Javaslat) hogyan minősíti a követeléseket és a jogokat, és hogyan biztosítja azok átruházhatóságát.
A fejlett piacgazdaság mai körülményei között a követeléseket és jogokat a jogosult vagyona értékes részeként és ezzel együtt a vagyoni forgalom tárgyaként tekintjük. Ezért a követelések és a jogok átruházása körében minden szabályozásnak két alapvető kérdést kell megválaszolnia: egyrészt, hogy milyen módon biztosítja a követelések és a jogok átruházhatóságát, másrészt pedig, hogy milyen modellben szabályozza azok átruházását. Az első kérdésre lényegében három választ adhat a jogalkotó: a vizsgált vagyontárgyakat dologgá minősíti a dologfogalom kiterjesztésével, a dologfogalom fenntartása mellett kialakít egy vagyonfogalmat, amely a testi tárgyak mellett a jogokra és a követelésekre is kiterjed, vagy megőrzi a Ptk. hatályos szerkezetét, amelyben a követelések és a jogok nem dolgok, és nincs vagyon-fogalom sem, de biztosítja a követelések és a jogok átruházhatóságát és a jogosult jogvédelmét. Az átruházás – a dolgok átruházásához hasonlóan – megvalósítható a konszenzuális vagy a tradíciós rendszerben. A tradíciós rendszert választó jogoknak arra is választ kell adniuk, hogy az absztrakt vagy a kauzális tradíciós modellt kívánják-e követni. Amint azt az alábbiakban látni fogjuk, a Javaslat egyik kérdésre sem ad egyértelmű választ, sőt, fokozza a jelenlegi terminológiai bizonytalanságot.

1.         A dolog fogalom kiterjesztése a jogokra és a követelésekre

A hatályos szabályozás a dologfogalom kérdése tekintetében egyértelmű. A Ptk. 94. § (1) bekezdése alapján kizárólag birtokba vehető testi tárgy minősül dolognak, és lehet tulajdonjog tárgya. A Ptk. miniszteri indokolása szerint: „[a] törvénykönyvek többsége a tulajdonjog tárgyai körében a dolgok után a jogokat is említi. A javaslat ezt a megoldást azért mellőzi, mert jogok esetén voltaképpen kötelmi követelésről vagy a tulajdonjog önállósult részjogosítványáról van szó.” Mindebből az következik, hogy tulajdonátruházó szerződés tárgya kizárólag dolog lehet.
A Polgári Jogi Kodifikációs Szerkesztőbizottság által 2006-ban közzétett ún. Vitatervezet e tekintetben nem változtatott a hatályos jogon. Ezt a megoldást követte a Szakértői Javaslat is. A dologgá minősítés kérdése tekintetében a Javaslat a hatályos szabályozástól eltérő megoldást tartalmaz, egy utaló szabállyal elvi lehetőséget teremt arra, hogy külön törvény egyes vagyoni értékű jogokat dolognak nyilvánítson. A 4:15. § (2) bekezdése szerint – törvény ilyen tartalmú rendelkezése esetén – dolognak minősül a törvényben meghatározott vagyoni értékű jog is. A dolgok köre – a jogalkotó mérlegelésétől függően – elvileg tág határok között szabadon alakítható, álláspontunk szerint ugyanakkor a Javaslat megoldása felesleges problémákhoz vezet, anélkül, hogy valódi igényt elégítene ki.
A jogirodalomban az elmúlt években valóban megjelent olyan álláspont, amely bírálja azt a Ptk.-ban megjelenő jogalkotói döntést, hogy dolognak csupán a birtokba vehető testi tárgyak minősülnek. Megítélésünk szerint azonban a dologfogalom átalakítása kapcsán hibás a Javaslat hivatkozása az üzleti forgalom elvárásaira. Egyetértünk Menyhárddal abban, hogy „[a] szabályozásnak e körben két alapvető feladatot kell megoldania: biztosítania kell az abszolút uralom (kizárólagos hasznosítási jog) védettségét és az átruházhatóságot, ez azonban nem feltétlenül igényli a dolog fogalmának kiterjesztését.” A piac valójában nem a jogok dologgá minősítését igényli, hanem azt várja el, hogy a jogalkotó biztosítsa a jogok, sőt a szerződéses pozíciók forgalomképességét, ehhez azonban nincs szükség azok dologgá minősítésére. Az engedményezés szabályainak a követelések mellett a jogokra való kiterjesztésével valamint a szerződésátruházás szabályozásával a jogalkotó a piac igényeit kielégítette. Amikor például a gyakorlat a bérleti jog átruházhatóságát hiányolja, akkor valójában nem a bérleti jog, hanem a bérbevevői pozíció átruházhatóságát igényli. Ez az ügylet álláspontunk szerint dogmatikailag nem konstruálható meg az engedményezés és a tartozásátvállalás „megfelelő” alkalmazásával. Ezt az igényt azonban a Javaslat – a Szakértői Javaslat megoldásának átvételével – kielégíti, az ugyanis az érintett felek konszenzusa esetén lehetővé teszi a szerződési pozíció átruházását.
A dologfogalom kiterjesztése a vagyoni értékű jogokra igen nagy jelentőségű változtatás, amely a magyar ptk.-tervezetekben a XIX. század végétől egységesen szabályozott kérdést ír át. Ilyen alapvető koncepcionális változtatás esetén érdemi indokolásra lenne szükség, azonban az indokolás egyáltalán nem ad tartalmi magyarázatot arra nézve, hogy mi teszi indokolttá ezt a nagy jelentőségű koncepcionális változást, mi lesz ennek a következménye a kódex egyéb rendelkezéseire, és mi lesz a hatása a jogalkalmazásra. A 4:15. §-hoz fűzött indokolás ráadásul önellentmondást tartalmaz, mert az (1) bekezdés indokolása hosszasan és meggyőzően érvel amellett, hogy „a dolog fogalmának lazítására, illetőleg a tulajdoni tárgyak lehetséges körének szélesítésére nincs szükség”, a (2) bekezdés indokolása ezzel szemben „az üzleti forgalom szereplői indokolt elvárásá[val]” indokolja a dolog-fogalom kiterjesztését.

Első oldal
Előző oldal
1 2 3 4 5 6 7 8 9
Következő oldal
Utolsó oldal