Fiduciárius biztosítékok az új Polgári Törvénykönyvben

Szerző: Dr. Gárdos István

letöltés

Gazdaság és Jog, 2008/7-8. 17-24. o.

A biztosítéki célú vételi jog

Az új biztosíték funkciója

Az IRM Javaslatban szabályozott másik fiduciárius biztosíték a biztosítéki célú vételi jog. E jogintézménnyel kapcsolatban az indokolás kifejezésre juttatja a jogalkotói szándékot: az IRM Javaslat ezt a biztosítékot - a kialakult gyakorlatot rögzítve és egyúttal adósvédelmi szabályokkal kiegészítve - a zálogjog alternatívájaként kínálja. Az indokolás szerint a kialakult gyakorlattal kapcsolatban a jogalkotónak a törvényi legitimálás mellett nem lett volna más választási lehetősége, mint a hallgatás vagy a tiltás, de ezek egyike sem jó megoldás. Korábban említettem, hogy a Szakértői Javaslat mérlegelte a fiduciárius ügyletek jogalkotói kezelésének lehetséges alternatíváit, és ezek között szerepelt az egyes fiduciárius ügyletek szabályozása valamint az ezzel kapcsolatos nehézségek is. Az IRM Javaslat által választott megoldás tehát elvileg valóban egy lehetséges szabályozási út. Csak olyan ügyletek szabályozásának van azonban értelme, amelyek fenntartása, jogalkotói megerősítése indokolt (ilyen lehet például a tulajdonjog-fenntartás, amely jogunknak és sok más jognak is hagyományosan részét képezi, de amellyel kapcsolatban a fiduciárius elemek szabályozására nem került sor), és akkor, ha a szabályozással megfelelően kezelhetők a fiduciárius jellegből fakadó problémák.

Úgy gondolom, a jogalkotónak az lett volna a feladata, hogy megvizsgálja azokat az indítékokat, amelyek miatt a vételi jogot – annak ellenére, hogy az alapvetően nem biztosíték, és alkalmazásának a hitelező szempontjából is számos problémája van - gyakorlatban egyes területeken a zálogjog helyett illetve mellett alkalmazzák. Egy ilyen vizsgálatnak feltehetően az lett volna az eredménye, hogy a vételi jog alkalmazásának okai kétfélék. Az egyik csoportba azok az okok tartoznak, amelyek a zálogjogi szabályozás hibáiból (pl. a zálogjog alapításának nehézkessége és költségessége) fakadnak; ennyiben tehát a vételi jog alkalmazása a zálogjogi szabályozás kritikájaként értékelhető. A másik csoportba tartozó okok pedig a jogkerülés és az illetéktelen előnyszerzés kategóriájába sorolhatók. Az első csoportba tartozó okokat a zálogjogi szabályozás során meg kell (kellett volna) szüntetni, így különösen az ingó jelzálogjog alapítását lényegesen egyszerűbbé kellett volna tenni, a második csoportba tartozó törekvéseknek viszont nem lenne szabad helyt adni. Úgy tűnik azonban, hogy a jogalkotó ezt a vizsgálatot nem végezte el, ezért nem világos, hogy milyen okból kíván alternatívát biztosítani: csupán a változatosság kedvéért, vagy pedig van olyan méltányolható jogalkalmazói igény, amelynek a kielégítésére a zálogjog még korszerűsített szabályozás mellett sem alkalmas, a vételi jog viszont igen. Ennek hiányában továbbra sincs valódi magyarázat arra, hogy mi teszi szükségessé ezt az új biztosíték-fajtát. A jogalkotói célnak és az intézmény rendeltetésének az ismerete jelentős mértékben segíthetné az értelmezési kérdések megválaszolását is, ennek hiányában viszont sokszor csak találgathatunk. Értelmezési bizonytalanság forrása az is, hogy e biztosíték szabályozására nem a zálogjog, és nem is az adásvétel különös nemei, hanem a biztosítéki szerződések (nem tévesztendő össze az önálló zálogjognál szereplő biztosítéki szerződéssel!) körében, a kezesség és a garanciavállalás mellett került sor, méghozzá anélkül, hogy az IRM Javaslat akár a zálogjog, akár a vételi jog szabályait felhívná e szerződéstípus háttereként.

Cikkek

Cikkek