A zálogjog alapítása a dologi jogok szerzésének rendszerében

Szerző: Dr. Gárdos István - Dr. Csimazia Norbert

letöltés

Polgári Jogi Kodifikáció, 2007/1. 26-36. o.

A dologi jogi rendelkező ügyletek jellemzője, hogy – a kötelmi jogi rendelkező és kötelező ügyletekkel ellentétben – önmagában az (egyoldalú vagy kétoldalú) akaratnyilatkozat még nem vált ki joghatást. Ahogy Almási fogalmaz: „a kötelmi ügylet consensuális jogátmenetével szemben a dologié reális”. A dologi jogi rendelkező ügyletek esetében a dologi jogváltozásra irányuló szándéknak (megegyezésnek) testet kell öltenie egy olyan jogcselekményben, amely harmadik személyek számára is felismerhetővé teszi a dologi jogváltozást. E „reális” mozzanat szükségessége logikusan következik abból, hogy a dologi jogok mindenkivel szemben hatályosak, ezért harmadik személyek számára is nyilvánossá kell tenni a dologi jogváltozást. E „reális” mozzanat alapvetően a birtokátruházás (tradíció) vagy a megfelelő nyilvántartásba való bejegyzéshez szükséges lépések megtétele, például a bejegyzési engedély kiadása a jogszerző fél részére (tabuláris tradíció).

A dologi jogi ügylet, a dologi szerződés fogalmát a történeti jogi iskola képviselői (a pandektisták) alakították ki és elsőként a német ptk.-ban (BGB) kodifikálták. Korábban, a természetjogi felfogás a tulajdonátruházást a titulus és modus tana alapján értelmezte, ahol a titulus a tulajdonátruházási kötelezettséget megalapozó jogcímet, a modus pedig annak reálcselekmény útján való teljesítését, a szerzésmódot jelentette. (Az első természetjogi kódex, a Code civil el is tekintett az átadás követelményétől a tulajdon felek közötti, inter partes átszállásához, így a francia jogban az átadás, illetve a bejegyzés csak a tulajdonátruházás harmadik személyekkel szembeni hatályosulásának feltétele.) A Magyarországon 1853-ban hatályba léptetett, szintén természetjogi hatás alatt született osztrák ptk. (ABGB) is pusztán teljesítési reálcselekménynek tekintette az átadást, annak jogügyleti (át)értelmezése csak a pandektisztika hatására alakult ki.

A legismertebb pandektista, F. C. von Savigny hívta fel a figyelmet arra, hogy a magánjogi szerződések nem pusztán a kötelmi jog területére tartoznak, nem csak kötelmi jogi szerződések (obligatorische Verträge) léteznek, hanem éppúgy találunk szerződéseket a dologi jog vagy a családjog területén. A dologi szerződések (dingliche Verträge) példájaként említette az tradíciót (traditio), amely „valódi szerződés” (ein wahrer Vertrag), mert tartalmazza a felek egybehangzó akaratnyilatkozatát a birtok és a tulajdon átruházása iránt, és az, hogy a tradíciót egy külső tény, ti. a tényleges birtokátruházás, teszi teljessé, nem változtatja meg a tradíció szerződéses jellegét. Nemcsak a tulajdonátruházó traditio, de a szolgalom, az örökhaszonbérlet (emphyteusis), a felülépítményi jog (superficies) vagy a zálogjog alapítása is történhet szerződéssel. Savigny megjegyzi, hogy ezekben az esetekben az ügylet szerződéses jellege általában elkerüli a figyelmet, mert a dologi szerződést összemossák az azt előkészítő és kísérő kötelmi szerződéssel. Éppen a zálogjog kapcsán kiemeli, hogy a jelzálogszerződés alapján nem keletkezik semmilyen kötelem, hanem létrejön a dologi zálogjog. Savigny tehát azt hangsúlyozza, hogy a szerződés alapján nem csak kötelem, azaz kötelmi jogosultság és kötelezettség keletkezhet, a szerződés nemcsak mint kötelemfakasztó tényállás van jelen a magánjogban, hanem szerződés alapján dologi jogi (vagy éppen családjogi) változás is bekövetkezhet.

Cikkek

Cikkek